Mi Az A Fekete Lyuk

margaréta-étterem-zomba

A kutatók először 2017-ben publikálták ötletüket, mostanra pedig megerősítették számolásaikat is. Ahhoz, hogy elég erős CMB fényt kapjon, a bolygónak igen közel kéne keringenie a fekete lyuk eseményhorizontjához. Normális esetben egy ilyen közel levő objektum elnyelődne. Ha a fekete lyuk azonban elég gyorsan forog, elképzelhetőek közeli, stabil keringési pályák. A The Astrophysical Journal tudományos folyóiratban publikált tanulmány szerint azonban ahhoz, hogy elég közel kerüljön a bolygó, a fekete lyuk "felszínének" forgási sebessége csak a tizedik tizedesben térhetne el a fénysebességtől. A fekete lyuknak továbbá nagynak is kéne lennie, a csapat számításai szerint legalább a Nap tömegénél 163 milliószor nagyobb tömegűnek. Erre azért van szükség, mert azok a szupernagy tömegű fekete lyukak, mint amilyen például a Tejútrendszer közepén is van, és körülbelül 4 millió naptömegű, általában az árapály-erők hatására széttépik a közelükbe kerülő bolygókat. Nagyobb fekete lyukak körül ez nem történik meg, ameddig a csillag vagy a bolygó nem lép be az eseményhorizonton belülre.

Keringhet-e lakható bolygó fekete lyuk körül? | csillagaszat.hu

  • Mi az a fekete lyuk la
  • Mi az a fekete lyuk country
  • Mi az a fekete lyuk video
  • Gyorsfagyasztott termékeink
  • Mi az a bitcoin
  • • Az Európai Unió (EU) kialakulása és működése
  • Mi az a fekete lyuk de

Mi az a wifi hotspot

A kettő közötti különbség mozgatja a folyamatokat, melyek életet hoznak létre. Fekete lyuk körül keringő bolygó illusztrációja. A fekete lyukak a téridő olyan régiói, ahol a gravitáció olyan erős, hogy még a fény sem tud elszökni belőle. Nagytömegű csillagok halálakor alakulnak ki. Az illusztráción látható fekete lyuk körül akkréciós korong alakult ki, melynek fénye az erős gravitáció hatására elhajlik: a korong fekete lyuk előtti és mögötti része is láthatóvá válik. (MARK GARLICK/SCIENCE PHOTO LIBRARY) Az Interstellar című filmben a szituáció fordított: a "Nap" hideg, míg az űr forró. A fekete lyuk ideális hőelnyelő, a kozmikus mikrohullámú háttérsugárzásból (CMB), az ősrobbanás Univerzumot kitöltő gyenge sugárzásából pedig származhat hasznosítható energia. A CMB csak néhány fokkal melegebb az abszolút nulla foknál, így gyenge, de a szupernagy tömegű fekete lyuk extrém gravitációja optikai hullámhosszra tudná húzni és vékony fénysugárrá fókuszálni. Egy ilyen bizarr bolygón a CMB, a kutatók szerint, egy fényes csillagként jelenne meg, a fekete lyuk árnyékának széle mellett.

mi az a brexit

Company

A feketelyuk-turizmus azonban nem valósítható meg: ha belekerülünk egy fekete lyukba, onnan még az Instagram-posztok sem tudnak kiszökni. Forrás: Science Hozzászólás

A bolygó virágzásához azonban a galaktikus centrumnak is nyugodtnak kellene lennie: egy idős galaxis, majdnem "üres űr" kéne, hogy körbevegye a fekete lyukat. Ez azért fontos, mert bármilyen kóbor anyag, amit a fekete lyuk elnyelne, következésképpen olyan erős sugárzási löketet bocsátana ki, amely elég erős lenne bármilyen közeli bolygón levő élet kioltásához. Akárhogyan is, Bakala elismeri, nem tudja elképzelni, miféle élet tudna ilyen környezetben létrejönni. A Messier 87 galaxis centrumában található fekete lyuk fényképe, az első felvétel egy fekete lyukról. A Földtől 55 millió fényév távolságra található, tömege pedig a Nap tömegénél 6, 5 milliárdszor nagyobb. (EVENT HORIZON TELESCOPE COLLABORATION ET AL. ) Bizonyára nem hasonlítana az otthonunkhoz. A fél égboltot beborító eseményhorizont mély feketesége vészjósló látvány lenne. Az Albert Einstein gravitációelméletében leírt idődilatációs effektusok (általános relativitáselmélet) miatt pedig, egy ilyen bolygó egyetlen éve alatt egy átlagos csillag körül keringő bolygó életében több ezer év telne el.

mi az a fekete lyuk video

A fekete lyukak keletkezése Amikor egy óriási csillag élete végénél jár, akkor fokozatosan elégeti az összes üzemanyagát, majd amikor egy robbanás után kidobja a világűrbe a keletkezett anyagokat, akkor még marad egy igen kicsi, igen sűrű anyagmennyiség. Elég nagy tömeg esetén ez az anyagmennyiség már nem képes megtartani saját súlyát, így összeroskad és a gravitáció teljesen elszabadul: a csillagból fekete lyuk lesz! (Csak az arányok érzékeltetése végett: 1 kiskanálnyi térben kb. a Himalája súlya koncentrálódik... ) (Kép eredetije:) Magát a "fekete lyuk" elnevezést John Archibald Wheeler tette ismertté egy 1967-ben New York-ban tartott konferencián, bár ő maga mindig is hangsúlyozta, hogy az elnevezést más javasolta neki. Az első fekete lyuk-jelölt a tőlünk 8100 fényévre lévő Cygnus X-1 egyik csillaga lett 1971-ben. Maga az objektum kb. 14, 8 naptömegnyi és az eseményhorizont sugara kb. 26 km. A rendszer másik csillaga (HDE 226868 jelű, kék, szuperóriás változócsillag) egy igen erős röntgen-sugárzó csillagnak tűnt eleinte, aztán a mérések és a számítások pontosítása során kiderült, hogy a két csillag valószínűleg anyagot cserél (a fekete lyuk szív el anyagot a másik csillagból), így a fekete lyukhoz fokozatosan közelítő anyag bocsájthatja ki ezeket az igen erős röntgen-jeleket.

  1. Alhasi fájdalom terhesség 2 trimeszterében
  2. Ágyneműhuzat mancs őrjárat
  3. Akciós wellness csomagok hétköznap
  4. Magyar szerb fordító